Home » Jármű linkek » Megkönnyíti a munkát a tengelysúlymérő

Megkönnyíti a munkát a tengelysúlymérő

Rengeteg esetben szükséges megmérni a személygépkocsik, kis és nagy teherautók, traktorok, targoncák és egyéb járművek tengelysúlyát. Ekkor az egész műveletet sokkal könnyebbé teszi a tengelysúlymérő, amelyik direkt erre a célra lett kitalálva. Igaz, hogy a régebbi modellek nem épp egyszerűen kezelhetőek, illetve igazán nehezek is voltak, de szerencsére manapság már megvehető a modern és rengeteg jó tulajdonsággal rendelkező tengelysúlymérő. Ennek hála pontosan mérhetővé válnak a kerékterhelések és természetesen az össztömeg. Mivel adottak a nagyon profi, igazán precíz mérőlapok, ezért semmi akadálya annak, hogy például hitelesített mérést lehessen végrehajtani. A tengelysúlymérő épp úgy alkalmas álló helyzetben vagy átgurulás közben történő alkalmazásra. Az is nagy előnye, hogy ez képes az adatokat tárolni, gondolva itt ugye a súlyra, a teherautó különféle jellemzőire és persze anyagfajtákra egyaránt.

Ezek az adatok pedig a mérlegjegyen mindig megjeleníthetőek. A tengelysúlymérő segítségével elképesztően sok fajta, kis és nagy méretű járművet meg lehet mérni. A méréshatár lehet akár 25 tonna laponként is. Az eszköz négy mérőlap csatlakoztatási lehetőséggel bír, illetve ehhez adott az akkumulátor és a töltő is. Gyakran épp ennyire elengedhetetlen a rakodómérleg használata, amivel mérhetővé válik minden egyes rakomány. A megfelelő eszközzel végre valahára el lehet kerülni a túlsúly bírságokat, aminek köszönhetően már az első alkalommal pontos eredmények kaphatóak. Ezért az ember rengeteg időt és energiát takaríthat meg, hiszen nem kell az idejét pazarolnia az igazítással és a mérőeszköz kalibrálásával. A rakodómérleg révén csökken a várakozási idő a hídmérlegen és a visszafordulások aránya a pontatlan rakodás miatt. Mindig ajánlott dinamikus modell mellett dönteni, amivel megoldható a hitelesítés is. A rakodómérleg nyugodtan bevethető homlokrakodó, teleszkópos rakodó, átrakó, dömper, önjáró betonkeverő, konténer rakodó munkagépek esetében is. Mindegyik esetben garantált a precizitás. Ezért is fog ez beválni, nem pedig a régebbi változatok.