Home » Szórakozás, pihenés » Jana Aston a New York Times és USA Today bestsellerszerzője

Jana Aston a New York Times és USA Today bestsellerszerzője

Sokan vannak, akik az életük során vágynak némi izgalomra, majd, amikor ezt megkapják, akkor teljesen megváltozik a gondolkodásuk és inkább a nyugodt életet részesítenék előnyben. Jana Aston főhőse általában kissé hóbortos, gyakran álmodozó vagy éppen a megszokottnál furcsább személyek. Bár gyakran önszántukból, míg máskor teljesen véletlenül a sors fintorának köszönhetően keverednek bele vicces, vagy esetleg kínos történésekbe. Bár mindez csak Jana Aston képzeletében valósul meg, amit papírra vetett, de ettől még annyira élethűen sikerül felvázolnia, hogy az olvasó nagyon könnyedén a főhős helyébe tudja képzelni magát. Ha tehát némi kikapcsolódásra van szükségünk, akkor bátran vegyük a kezünkbe a New York Times és USA Today bestsellerszerzője egyik művét és máris jobb kedvre derülünk, vagy éppen ábrándozhatunk arról, hogy bárcsak velünk történne meg, ami Jana Aston regényeiben.

A Te vagy a gyengém, Te vagy a végzetem, Te vagy az esetem, valamint A vakrandi egyaránt olyan izgalmakat vázol fel, amik egy teljesen új világot alkotnak meg előttünk. Jana Aston semmit sem bízott a véletlenre. Ennek eredményeképpen sikerült olyan romantikus, vicces és olykor erotikusan füllesztő cselekményeket kerekítenie, amik a mondatokon keresztül a szemeink előtt elevenednek meg. Érdemes mielőbb beszerezni a teljes sorozatot Jana Aston műveiből, hiszen a téli hónapokban, a kellemesen meleg szobában egy pohár finom forralt bor mellett bátran nekiláthatunk az olvasásnak és gyorsan rájövünk, hogy a saját kis életünk mégsem annyira elviselhetetlen és adott annak minden szépsége, amire szükségünk van.